Édes Patikám...

Különös kettőség

Elindultunk a közeli parkba, halkan, mindketten a gondolatainkba merültünk. Bennem a furcsa helyzet váltott ki némi fejtörést, egyszerűen ilyet még sosem tapasztaltam, hogy valaki, olyan idegességet váltson ki mint Ő, valaki, aki szinte másodpercek alatt az ujjai köré tekert, valaki, akinek a közelsége egyben életem egyik legnyugodtabb pillanatát is kiváltotta, itt sétáljon mellettem. Egyszerűen nem hittem el, hogy megtaláltam azt az embert, ki mellett nem kell idegeskednem. Azt, hogy ő vajon mire gondolhatott nem tudom, egy örök re rejtély marad számomra, ahogy lénye is.

Elértünk egy a park közepén lévő kis tavacskához, és szerencsére volt nem messze tőle egy üres pad. Elfoglaltuk, mint ha pont nekünk készítették volna. A nap már lassan el tűnt, a békák pedig elő kerültek, és kuruttyoltak eszeveszettül. Emlékeszem ahogy ott ültünk, és az elején nem tudtok hol is kezdjük a beszélgetést, emlékszem ahogy ott ült mellettem, fekete nadrágban és egy keki színű ingben, emlékszem a tiszta kék szemére. A percek csak teltek, és mintha az eddigi tartás, és a gondolatokba merülés kettétört volna, és elkezdtünk végre közvetlenül társalogni, mint ha már ezer éve ismertük volna a másikat. Valami történt, hirtelen a közvetlenséget valami vibrálás váltott fel, (nem nem a telefon lehalkított állapotban) és éreztem hogy közelebb hajol, a szemem már csukódott, éreztem ahogy ajaka ajkamhoz ér, hirtelen a mindenség teljesedett ki bennem, a lélegzetem elállt, úsztam- lubickoltam az örömömben, hogy nem csak egy kóbor kósza hódítása voltam, hanem itt van velem, megadta a lehetőséget nekem.

A kora nyári este többi részét összeölelkezve töltöttük, még most is hallom szívverése dallamát, érzem illatát. Nagyon boldog voltam, hogy amit idáig csupán filmeken láttam, vagy csak olvastam végre én is átélhetem. A percek csak úgy teltek, de öleléséből nem akartam szabadulni, az örökkévalóságig ellettem volna, lecsillapodott gondolatom keszekuszasága. Azonban mint minden jó pillanatot, ezt is megszakította az a fájdalmas tény, hogy még csak kedd van, a munka világa mindenkit örömmel vár, és mennünk kell, mert az idő így is elrepült. Fájdalmas lemondással felálltunk a padról, és elindultunk a metro feljáróhoz. Kéz a kézben tettük meg a méterek sokaságát, de mintha csak két lépés lett volna.  Elbúcsúztunk, és egy keserű-boldogság lett úrrá rajtam. Boldog voltam, hogy kaptam az élettől egy lehetőséget, hogy megtaláljam azt az embert akire számíthatok, és életemben először, mint férfit tiszteljek, megbecsüljek és boldoggá tegyek,  keserű tény volt viszont, hogy nem tudom még mindig ki Ő valójában, ki ez a rejtélyekkel teli idegen. Egy dolgot viszont biztosan tudtam,  hogy egy esélyem van.

Elválásunk után közel negyven percembe telt, mire hazaértem. Szám a fülemig ért, dúdolgattam a haza vezető úton, vidám, gondtalan megrendíttethetetlenül boldog. Beértem az ajtón a táskámat leraktam a legközelebbi székre, hallottam hogy valami ismét vibrál, igen ez már a telefonom, üzenetem érkezett. A feladó Mr. Rejtély.

Nincs vissza út

A pillanat töredéke alatt minden félelmem tova szállt, avval kapcsolatban, hogy csupán egy kóbor hódítása voltam. A vér az arcomba száll, össze vissza kapkodtam a levegőt, mint valami gyermek, aki először lubickol a Balatonban, és alig kap már levegőt az arcába csapodú hullámoktól. Elhívott randira, hihetetlen boldogság árasztott el, földön kívüli szárnyalás. Azonban árnyékot vetett az önfeledtségemre, hogy tudtam alig 1 hónapja is az idillikus pillanatot a menekülés vágyam rontott el. Tartottam attól, hogy megint valami belső kényszer teret enged magának, és pillanatokkal később pedig mélységes megbánás fog majd el. Másnapra terveztük a nagy találkozást.

Az egész keddi napom a gondolkodással telt, próbáltam minden eshetőségre egy forgató könyvet kreálni. Tudtam ez lehetetlen, de legalább valamivel elütöttem az időt a “2-es kezelőben”.

A buszról odafele menet majdan hogy minden állomásnál le akartam szállni és visszafordulni, nem tudtam eldönteni, hogy tényleg az a vonzó és egyben rejtélyes idegen velem szeretne találkozni, kerestem magamban, hogy vajon mi tetszhetett neki bennem, mit talált érdekesnek benne, Ő aki annyira más, mint akivel eddig találkoztam. Remegő térdekkel szálltam le a végállomásnál, késésben voltam már így is, reménykedtem hogy ő is késet.  A metrófeljáróig vezető úton folyamatosan pásztáztam az embereket. Kerestem, hogy vajon merre is lehet. Megláttam és szélles mosolyommal üdvözölte. Bár emlékeim szerint nem volt ennyire magas, mégis már szinte rutinosan lábujj hegyre emelkedtem és üdvözlő puszit adtam arcára. Elmosolygott és szívemet a már ismert melegség öntötte el.

 

Amikor az űr, megtelik melegséggel

A lépcsőről lefele ment megfogta a kezem, a szívem a torkomban kalimpált, az utolsó előtti lépcsőfokon elvesztettem az egyensúlyom, és kis híján orra buktam, szerencsére megtartott. A félhomályban nem láttam az arcán, de biztos vagyok benne, hogy a mosolya fülig ért. Óvatosan kitapogattuk merre lehet a villany kapcsoló, majd a következő feladat a boros pohár megtalálása volt.

Visszaérve öntött egy kis hűs rozét, és félénken odasúgta fülembe, hogy nincs-e kedvem elvonulni vele beszélgetni, először megijedtem, hogy vajon mit is akarhat tőlem, de amikor elindultunk pozitívan csalódtam, hiszen szándéka csak annyi volt, hogy kiüljünk a lépcső tetejére, ahol a zene hangereje már alább hagyott, és tudunk rendesen beszélgetni. Boros poharam folyamatosan szorongattam és fixíroztam. Megtudtam, hogy épp facér, és van egy öccse, azt is elmesélte, hogy milyen régi és mély barátság fűzi őt a házigazdához. Valójában azonban ugyanolyan titokzatos maradt, mint előtte amikor még csak távolból vizslattam. Meséltem én is magamról, a sikeres 2.szemeszteremről, a munkámról, a két rossz csont kis öcsémről. Már lassan pirkadt, amikor óvatosan, kecsesen odahajolt, hozzám és félszegen megfogta az állam, és lágyan megcsókolt. A szívem és vele minden idegvégződésem vad indián táncba kezdet. Nem is igazán tudom mennyi idő is telhetett el, de a következő pillanatban megfogta a csípőm, és az ölébe emelt. Átölelt magához húzott, és közben megzabolázta ajkaim. Addigi életem egyik legkiteljesedettebb pillanata volt, ismételten megvilágosodtam, már tudtam miről beszélnek azok a lányok, akik azt mondták, hogy érezni fogom azt a bizonyos teljességet, amikor az előtte lévő űr hirtelen megtelik melegséggel. Szinte már egy örökké valóságban lebegtünk. Azonban, mint minden nagy pillanatot, hát ezt is megtörte valami, a tény hogy hajnal van, és Szöszi busza lassan megérkezik. Boldogan, de még is szomorúan felálltunk, és elindultunk a bejárathoz. A kiteljesedésem kulcsa elkísért minket, egy darabig, láttam rajta hogy fáradt, mondtam neki, hogy nyugodtan menjen vissza, és pihenjen, elkérte a számom, majd egy utolsó forró csókkal elköszönt.

A másnapi budapesti kikapcsolódás nem volt olyan felelőtlen, mint ahogy elképzeltem. Egész nap és este a rejtélyes srác járt a fejemben. Egyik pillanatban hihetetlen boldog voltam, hogy megtaláltam, a másikban pedig kegyetlen érzés fogott el, hogy egész nap nem keresett. Nem tudtam eldönteni mi történt, lehet hogy csak egy ostoba időelütés volt-e, vagy tényleg valami nagy dolognak a kezdete. Féltem és reménykedtem egyszerre, idegen érzés világ volt, ismeretlen kavalkád. A pillanatok, másodpercek, percek, órák és napok ólomsúllyal teltek-múltak. Három nap múlva a telefonom megszólalt, egy ismeretlen szám hívott. Remegő kézzel nyúltam utána, és félszegen szólaltam meg. A már ismert kellemes mély duruzsoló hang szólalt meg.

Z, az örök Rejtély

Széles mosolyával a lány hozzánk ért, szinte a legnagyobb természetességgel meginvitált, minket a baráti társaságához, mondván nem árt szélesíteni az ismeretségi kört. Összenéztünk Szöszivel, és vállrándítással nyugtáztuk a helyzetet, és elindultunk hogy megismerkedjünk a sok idegennel. Rögtön, mindenki szóba elegyet velünk, és meghökkentő módon nagyon közvetlenek voltak. Betudható természetesen a sok bornak is, viszont úgy éreztem, ők tényleg ilyenek.

A társaságból azonban, rögtön feltűnt az egyik férfi tag, ami először felkeltette az érdeklődésem, az a mély szinte már duruzsoló hangja volt. Amikor jobban szemügyre vettem,  a huncut mosoly volt, ami végkép levett a lábamról. A hirtelen támadt érdeklődés kölcsönös volt, elkezdtünk beszélgetni, annyira belemerültem az acra fürkészésébe, hogy észre se vettem hogy mennyi idő eltelt, noha a többiek ott voltak mellettünk, mi minta egy másik helyen lennénk, kizártunk mindent és egymás szavait ittuk, vagy inkább habzsoltuk. Az aznapi éjszakai programok a végére jártak, és az egyik srác felajánlotta Szöszinek és nekem, hogy mennyünk fel hozzá, és ott folytatódhat a bandázás. Természetesen belementünk, neki tetszett a csajokkal való beszélgetés,  számomra pedig a rejtélyes fiú körül forgott minden gondolatom. 10 perces séta után, ott is voltunk a háznál, kissé megszeppenve léptük át az ismeretlen küszöböt.  Kiültünk a teraszra, mindenki rágyújtott és csendben végig hallgattuk a Beat Dis-től a Just like című számot, a gondolatainkba voltunk merítkezve. A következő szám, már jóval könnyedebb volt. Szomjas voltam, és a rejtélyes srác felajánlotta, hogy lejön velem pohárért, egyszerre volt rémisztő és izgalommal teli, egy ismeretlennel, egy ismeretlen helyen. Összeszedtem magam, és elindultam hát vele.

 

Ahol a part szakad és elsüllyedünk…

Haza fele a buszon, folyton folyvást a történtekre gondoltam, hogy miért rettentem meg oly annyira, hogy az már egy menekülés vágyat váltott ki. Nem értettem magam, hiszen ott lett volna Ő, aki annyira normális, hétköznapi és elsősorban természetes.

Amint hazaértem, beléptem a kapun, és próbáltam minden rossz érzésemet az agyam egy hátsó szegletébe söpörni, és úgy tenni, mint ha minden a legnagyobb rendben lenne.  Amilyen gyorsan csak tudtam, elmentem fürdeni és ágyba bújtam, reméltem hogy jó alvókám révén gyorsan elalszok és másnapra, minden rossz érzésem elmúlik és megújultan kezdhetek a teendőim sokaságainak elvégzésébe.

Tévedtem, kis naivként el is hittem, hogy ilyen könnyű lesz a sorsom, hiszen az egyik leghosszabb éjszakám kezdetét vette, forgolódtam és kattogtam legfőképpen magamon, azokon az érzelmi kavalkádokon, amik előtte még ismeretlenek voltak számomra. Egyfajta önmegismeréssel szembesültem,  rájöttem, hogy mind ezidáig ingerszegény életem volt, egy fajta érzelmi analfabétaságban szenvedtem, és mint ha minden ki kristályosodott volna. Tudtam, hogy a korombeliek már rég túlestek az ilyesfajta tűzkeresztségen.

A reggel szinte merényletként sújtott rám, nagy nehezen álomba merültem, és szinte pármásodperce rá hallottam Foo Fighters-től  “Best of you”-t ami, az ideje kikelni, mert vár a 2-es kezelőt jelentette.  Egész nap ólomként nehezedett a szemhéjam a szememre, és valahol a belső világomban belemerítkezve próbáltam valamifajta munkának látszódó tevékenységet űzni.   Ebédszünetben felmentem az egyik legismertebb közösségi oldalra, és csodálkozva láttam, hogy üzenetem érkezett. A szívem egy másodperc leforgása alatt a torkomban szambatáncot leejtett, majdhogy nem már ki is szakadt és már mellettem ropta, a pillanatok szinte óráknak tűntek, amíg meg nem nyitotta.

Azonban az első szívbemarkoló érzés hamar alább hagyott, csak volt osztálytársam körüzenete jelent meg. Nem tudtam, hogy ennek most örülnöm kellene vagy inkább egy jól kiborulnom. Elhatároztam most tényleg a munkámra kell koncentrálnom. Bele is temetkeztem egy pepecselős részbe, hiszen az a legjobb gyógyír. El sem hittem, hogy ilyenre képes vagyok és szinte már 4 óra volt, azaz a munkaidőm vége.

Hazaértem és éreztem, hogy már  a nehezén túl vagyok, a holtponton átestem örömmel konstatáltam. Megkönnyebbülve már, bátrabban néztem meg az üzeneteimet.  Hirtelen a magabiztosságom alább hagyott, láttam hogy írt nekem. Viszont már nyoma sem volt annak hogy többet akarna tőlem, mint barátság. Pontosan tudtam, hogy ez lesz, viszont pozitív csalódásként ért, hogy azért még a beszélgetős-hülyülős viszony megmaradhat.

A páli fordulat után a napok már gyorsabban teltek, munka-iskola már már egybefolytak és csak onnan tudtam megkülönböztetni hogy mi a vasárnap, hogy az órám már nem csörgött eszeveszetten.  A legnagyobb teher is megszűnt egy időre már a vállamon, sikeresen elvégeztem a 2. szemeszterem is, úgy gondoltam, hogy ezt meg kell ünnepelni és meg kell neki adni a módját. Csodával határos módon a lakhelyem minden évben rendezz egy laza borozós hétvégét, ahol a helyi borászok bemutathatják lenyűgöző boraikat, pálinkáikat. Így a szintén sikeresen évet maga mögött hagyó barátnőmmel meg is beszéltük, hogy a pénteki napunkat a helyi fesztiválon töltjük, a szombatot pedig Budapest egyik egyedülállóan kulturált szabadtéri szórakozóhelyén töltjük. A pénteki naphoz a baráti társaságom apraja-nagyja csatlakozott, vagy talán a magja, igen ez a legjobb kifejezés a Magja! Ketten el is hozták életük párját (mondhatom piszkos mázlisták, hogy egymásra találtak) a szöszi loboncos meg én a szinglik táborát képviseltük.

A két párocskánk hamar elfáradt, az éjjel kezdete előtt haza mentek. Mi viszont az örök öntörvényű fruskák még maradtunk, én még éreztem, hogy a bor szava hív engem hogy kóstoljam meg.  Mint valami belső női megérzés, kiszúrtunk egy társaságot, távolról szemléltük őket. Milyen mások mint mi, egy egy szeretett dalra, rögtön laza táncot leejtettek, és mint ha nem is érdekelte volna őket, hogy csak övék a tér, egyszerűen jól érezték magukat, megbabonáztak a természetességükkel minket. Viszont ami még ennél is érdekesebb volt, észrevették hogy őket figyeljük, az egyik csinos lány széles mosollyal elindult felénk. Mi egymásra néztünk, és vállat vontunk, nem tudtuk mi lesz. Pár lépés és már is ideér.

Mr. Saxobeat

Azonnal vissza is jelöltem, mondván lehet, hogy ő lesz a bizonyos becserkészett prédám.  Pár perc elteltével kaptam egy üzenetet, amiben az állt; ma az éjfeles buszon ismét összefutunk? Pechemre másnap várt a munkavilága, vagy ahogy ott szoktunk nevezni; “Őrültek háza 2-es kezelő”. Sajnos lemaradtam az adandó lehetőségről, de ezt nem lankasztotta kedvét. Üzenet üzenetet váltott, sőt mi több egyre intenzívebbé vált, rájöttem hogy a humorérzéke nagyon is hasonlít az enyémre, bár nem minden esett le azonnal számomra, de hát ez van.

Már 3 nap telt el, és mintha csak pár órája ismertük volna egymást, úgy telt-múlt az idő. El is határoztuk, hogy még a héten összefutunk, mi ez hanem a közelgő rózsaszín felhő elő előszele?

A legelső tervek szerint a szombat volt amiben megegyeztünk, de fiatalság bolondság és már szerdán összefutottunk. Emlékszem aznap nagyon esett az eső és borzasztóan szeszélyes volt az időjárás, nem lehetett eldönteni, hogy most orkánerejű  széllel van dolgunk, vagy csak egy átlagos esős nappal. Amint odaértem a megbeszélt helyre, mint ha egy gombócot nyeltem volna le, nem tudtam mire vélni, gondolataim egy dologra tudtak gondolni, édes Patikám te még csak most ismerkedsz meg evvel az ősi érzéssel, amit az izgulásnak neveznek. Egy férfiegyed elcsábítása a feladat, és az érzés a másodpercek előrehaladásával egyre intenzívebb és elviselhetetlenebb lett. Azon töprengtem mind emellett, hogy vajon tényleg jó ötlet-e ez az egész? Biztos szükségem van rá?  Mi van akkor, ha rájön hogy nem is vagyok annyira csinos és elragadtató csak egyszerűen az üzeneteim stílusa a megnyerő? Szó mi szó a visszautasítástól féltem leginkább.

Gondolataimban belemerítkezve egyszer csak a metrófeljárónál megpillantottam egy ismerős alakot, Ő volt az. Mintha az eddig gombóc egyszer csak megszűnt volna és a helyét egy annál is váratlanabb reagálás váltotta volna fel, a szívem majd kiugrott a helyéről, teljes mértékben, sokkot kaptam, de amint észrevett nem volt visszaút, ahogy közelített a lépteivel abban a tempóban a szívem lassan, már körülöttem járt indián táncot. Odajött széles mosolyát rám villantotta és már hajolt is, hogy az üdvözlő két puszit nemek is szegezze. Már levegőt is alig kaptam, egy halovány mosolyt magamra erőltettem, de azt inkább lehetett egy kosza epilepsziás rohamnak nevezni, mint szívből jövő meleg mosolynak.

Azt beszéltük, hogy a Budai várban fogunk sétálgatni és beszélgetni, hiszen Ő is olykor olykor kilométer hiánnyal küszködik. Azonban avval, egyikünk sem számolt, hogy ilyen időjárás elé nézünk, és se nála se nálam esernyő nem volt. (farkas hiba a javából) Hála az égnek sem ő, sem pedig én nem zavartattam túlzottan magam a dolgok hiánytalan megoldására törekvés megcsorbulása végett, és így puritán módon el is indultunk, meghódítani a várat.

Emlékszem, hogy vagy már 1 órája sétáltunk és már nem tudtam egy helyet mondani magamon amiről nem csurgott volna a víz, viszont mélységes megkönnyebbüléssel töltött el, hogy az ő majdhogynem 190 centis mindensége sem  úszta meg a gyors és alapos fürdőzést.  Avval az ötlettel rukkolt elő, hogy megszeretné mutatni nekem a kedvenc helyét, mert szerinte ott van az egyik legszebb kilátás az ország szívére, Budapestre. Természetesen benne voltam, azonban a remény amit előtte tápláltam magamban egy forró teára gondolva szerte foszlott és megfordultunk, irány visszafelé. Körülbelül egy 15 perces séta után meg is érkeztünk. Emlékeszem, hogy előrébb kellett sétálni szinte már a kialakított teraszféleség széléig, és a látvány, fantasztikus volt, a peremhez érve olyan érzéssel töltött el, mint ha Budapest a lábaim előtt heverne, az eső okozta kellemetlenségeket, a teára való vágy szertefoszlását, mind kárpótolta a látvány. Azonban mint minden egyes fantasztikus pillanatot, itt is félbeszakított valami. Az a bizonyos, hajjaj csak ő meg én, egyedül egy ilyen fantasztikus helyen, tudatosult bennem, hogy bizony ő megkedvelt, sőt mi több, talán a prédavadászatom ilyen hamar a végére is ért, és megtaláltam talán az igazit. Nagyon jó érzés volt, de ezek mellet jött a felismerés, hogy Uram atyám, nekem az örök feministának képzelt női egyednek talán megcsorbul hitelessége és elkaphatja a rózsaszín köd szindrómát, sőt mi több a túlzott nyál csorgatásból származó melléktermékek kezelése végett hívhatom a szippantós haverom.

A gondoltok cikáztak jobbra-balra a fejemben, és közben éreztem, hogy hátulról engem néz, már égette a  tarkóm. Közelebb jött, tudtam hogy mik a szándékai. Viszont amit még soha nem tapasztaltam, elfogott a menekülés vágy. Szinte már hozzám is ért, amint kinyitottam a szám, és ami a csővőn kifér üzemmódra váltottam, és elkezdtem össze vissza beszélni, ha jól emlékszem a 2. világ háborúról kezdtem el mindenféle zagyvaságot összehordani, majd az órámra pillantottam és közöltem, mennem kell.

Udvariságból elkísért a busz végállomásig és megvárta velem a következő buszt, a lemondás az arcára volt írva, és elfogott a lelkiismeret furdalás, de a menekülés vágy sokkal erősebb volt. (Hogy mi váltottak ki pontosan nem tudom, örök rejtély)

Magamhoz térés a megrázkódtatásból….

A teljes megsemmisülésből magamhoz térve átgondoltam a dolgokat, eddig mindig jól becsültem meg a prédám paramétereit, lehet hogy a görcsös ráfeszülés okozta a technikai mallöröm, vagy esetleg korral jár már???

Barátaimmal amint lehetett meg is beszéltem a dolgokat. Meg is jegyezte Sziszi, hogy nem mindegy az a plusz – mínusz egy év, hiszen nem a leendő gyermekeim génhordozójára vágyom, csak egy kósza kalandra, szó mi szó igaza volt. Már el is ösztökéltem, ha még egy ilyet tapasztalok, nem lesz kifogás és bedobom magam.

Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy számomra az idősebb karakánabb férfiak sokkalta inkább vonzóbbak, mint az éppen az utolsó darab tojáshéj esett le róla típusúak, ebből eredően volt egy titkos kedvencem, egy  hamvas bőrű mediterrán férfiegyed. Ehhez képest egy 18-as (jó indulattal talán már betöltötte) kis túlzással molesztálós bácsira hajaz. Meg is kaptam a következő véleményt, a 20 év pluszban kevésbé zavar, mint az 1 mínuszba, csúnya de igaz…

Ismételten újult erőbedobással vettettem bele magamba a dzsungelbe, sőt mi több elhatároztam, belevetem magam az igaz társadalmi életbe és bemerészkedem egy gyűjtőhelyre, főként nem ismert együtteseket segítő kis klubba élőzenével. Hangulat a légkör vagy nem is tudom minek köszönhetően, az a bizonyos este döntötte el hogy végérvényesen is leraktam a voksom a zenészek mellett, nem a szépség a sárm, mindinkább az a kisugárzás ami tőlük eredt pecsételte meg a sorsom.

Sajnos másnap suliba kellett mennem, így hamar eljöttem a gyűjtőhelyről, de a sors iróniája, hogy aznap a buszmegállóban találkoztam egy sráccal. Akkor láttam őt életembe először. Kért tőlem tűzet és a női táska elengedhetetlen tartalma, pont az ilyen esetekre specializálódva.  Elkezdtünk beszélgetni, miközben szépen elszívta cigarettáját, és olyan érzést keltett, mint ha már régóta ismertük volna egymást. A buszra felszálltunk és szinte pillanatok alatt már haza is értem, nem tudta csak a becenevem és a lakhelyem. Másnap az egyik legfelkapottabb közöségi portálon látom ismerősnek lettem jelölve, megtalált… Láss csodát Mr. Saxobeat, zenész…

Kezdetek kezdete, 2011 januárja

Valahogy tavaly január fele kezdtem igazán érzeni azt az iszonyúan idegesítő értést, hogy hűha eljárt az idő. Nem úgy értem, hogy beléptem az aggkorba, csak szimplán olyan tüske, ami már egyre inkább nyugtalanít, bizony már lassan “2”-es kezdődik az életkorom és még nem tudok felmutatni egy épp, vagy csak nagyon halovány jó sok fantáziával gazdagított kapcsolatnak nevezhető állapotot sem.

Egyre többször motoszkált bennem, a gondolat, hogy bizony az ismeretségi körömben lévők közül már mindenki megtalálta azt az embert, akivel boldog lehet, valakinek elsőre bejött az élet, valakinek több vakvágány kellett ahhoz, hogy megtalálja a Kánaánját. Viszont én eddig, fel sem fogtam nem is nagyon érdekelt, amolyan na majd én megmutatom éljen a feminizmus és nem kellenek ide férfiak lelkesedésem alább hagyott. Eljárt ez a túlbuzgóság és rájöttem, dehogyisnem kell is az nagyon.

Eszeveszett keresgélésbe is kezdtem rögvest, ahogy eljutott a feldolgozott állapotig a tény, hogy bizony ideje kilépni a prérire és a potenciális áldozatot megkeresni. Mint minden egyes álmodozó lány én is szépen megálmodtam az én hercegem, hogy a lécet magasra helyeztem-e, bizony érdekes kérdés, és vitatható. Igazából olyan srácot kerestem, aki olyan mint én. (Ne legyen magas, mert hát én is valami sejhaj cirkálónak tekintek magamra, legyen zöld szeme, mert az egyedi és szép nem mellesleg nekem is az van és imádom, legyen humoros, mindig találjon valami pozitívat bármennyire is legyen gázos a helyzet, és legalább legyen idősebb nálam egy évvel).

A tényeket ismerve hát bele is vetettem magam a nagybetűs pasicserkészetbe, nincs is jobb lehetőség az enyhén illúzió romboló szagoktól, már-már egyedi megjelenésű, nagy teherbírású, sok “potenciális lehetőségtől” hemzsegő tömegközlekedésbe, vagy mondhatnám a dzsungelbe.

Az első felindulásomból származó tanuló pénzem;

Leülök a földalattin, szemben tök helyes srác nézem, nagy barna szemek, haj belőve, gondolkodok hmmmm nem is rosssz nem is rossz.. mennyi lehet 20-21?? (“a következő megálló a Kodály körönd), jobban megvizsgálom, stílusos sál, szövet kabát.. nem rosssz, hajjaj de mennyire nem..(“a következő megálló a Hősök tere”) belenézek a szemébe..olvadozok. Jön a felismerés..ott a szalag az oldalán (2007-2011)… Bukta…nem hogy 20 de még a 18 is necces.

A tanulság: Nem minden az aminek látszik…

Sziasztok

Több ismerősön tanácsára kezdek a blogolásba, hogy miért is tanácsolják? Talán azért mert egy sajátos humorral rendelkezem, egy természetes ön iróniával, amin nem csak én tudok jóízűen mosolyogni, hanem mindenki.  Tudom elég közhelyes, de minden nagyobb, ahogy mondani szoktam “tanuló pénz” balesetem, a híres nagy ő megtalálása körüli felhajtásban testesül meg.

Remélem mindenkinek kellemes szórakozást nyújt minden egyes apró-cseprő történetem, élményem.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!