Elindultunk a közeli parkba, halkan, mindketten a gondolatainkba merültünk. Bennem a furcsa helyzet váltott ki némi fejtörést, egyszerűen ilyet még sosem tapasztaltam, hogy valaki, olyan idegességet váltson ki mint Ő, valaki, aki szinte másodpercek alatt az ujjai köré tekert, valaki, akinek a közelsége egyben életem egyik legnyugodtabb pillanatát is kiváltotta, itt sétáljon mellettem. Egyszerűen nem hittem el, hogy megtaláltam azt az embert, ki mellett nem kell idegeskednem. Azt, hogy ő vajon mire gondolhatott nem tudom, egy örök re rejtély marad számomra, ahogy lénye is.
Elértünk egy a park közepén lévő kis tavacskához, és szerencsére volt nem messze tőle egy üres pad. Elfoglaltuk, mint ha pont nekünk készítették volna. A nap már lassan el tűnt, a békák pedig elő kerültek, és kuruttyoltak eszeveszettül. Emlékeszem ahogy ott ültünk, és az elején nem tudtok hol is kezdjük a beszélgetést, emlékszem ahogy ott ült mellettem, fekete nadrágban és egy keki színű ingben, emlékszem a tiszta kék szemére. A percek csak teltek, és mintha az eddigi tartás, és a gondolatokba merülés kettétört volna, és elkezdtünk végre közvetlenül társalogni, mint ha már ezer éve ismertük volna a másikat. Valami történt, hirtelen a közvetlenséget valami vibrálás váltott fel, (nem nem a telefon lehalkított állapotban) és éreztem hogy közelebb hajol, a szemem már csukódott, éreztem ahogy ajaka ajkamhoz ér, hirtelen a mindenség teljesedett ki bennem, a lélegzetem elállt, úsztam- lubickoltam az örömömben, hogy nem csak egy kóbor kósza hódítása voltam, hanem itt van velem, megadta a lehetőséget nekem.
A kora nyári este többi részét összeölelkezve töltöttük, még most is hallom szívverése dallamát, érzem illatát. Nagyon boldog voltam, hogy amit idáig csupán filmeken láttam, vagy csak olvastam végre én is átélhetem. A percek csak úgy teltek, de öleléséből nem akartam szabadulni, az örökkévalóságig ellettem volna, lecsillapodott gondolatom keszekuszasága. Azonban mint minden jó pillanatot, ezt is megszakította az a fájdalmas tény, hogy még csak kedd van, a munka világa mindenkit örömmel vár, és mennünk kell, mert az idő így is elrepült. Fájdalmas lemondással felálltunk a padról, és elindultunk a metro feljáróhoz. Kéz a kézben tettük meg a méterek sokaságát, de mintha csak két lépés lett volna. Elbúcsúztunk, és egy keserű-boldogság lett úrrá rajtam. Boldog voltam, hogy kaptam az élettől egy lehetőséget, hogy megtaláljam azt az embert akire számíthatok, és életemben először, mint férfit tiszteljek, megbecsüljek és boldoggá tegyek, keserű tény volt viszont, hogy nem tudom még mindig ki Ő valójában, ki ez a rejtélyekkel teli idegen. Egy dolgot viszont biztosan tudtam, hogy egy esélyem van.
Elválásunk után közel negyven percembe telt, mire hazaértem. Szám a fülemig ért, dúdolgattam a haza vezető úton, vidám, gondtalan megrendíttethetetlenül boldog. Beértem az ajtón a táskámat leraktam a legközelebbi székre, hallottam hogy valami ismét vibrál, igen ez már a telefonom, üzenetem érkezett. A feladó Mr. Rejtély.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: